2024.05.08. 09:42
A békéért szólt az ima
1945–1956 között 16 tűzszerész halt hősi halált Mesztegnyőn és környékén.
Rájuk emlékeztek a község temetőjében a közelmúltban. Kövesdiné Panyi Antónia alpolgármester, a faluház Bessenyei György-díjas vezetője elmondta: 2006-ban állíttatott az önkormányzat a II. világháborút követően aknamentesítés közben elhunyt katonák emlékére egy emléktáblát, s azóta hagyományosan megrendezik a tűzszerészek napját.
Eleven emlékezettel a feledés ellen
Horváth Csaba alezredes, az I. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnokhelyettese is részt vett a rendezvényen és koszorút helyezett el az emléktáblánál. A főhajtás mellett köszönetét fejezte ki Mesztegnyőnek, amiért az országban másodikként állított emléket a hősöknek, akik életüket adták a szabadságért, a biztonságos mindennapokért. A megemlékezésen az önkormányzat mellett a Bajtársi és a Honismereti Egyesület is koszorúzott; a Marcali Dalárda katonadalokkal tette bensőségessé az eseményt. A résztvevők Galambos Ferenc mesztegnyői plébánossal közösen imádkoztak az elhunytak lelki üdvéért és a békéért.
Az emelkedett hangulatú esemény a faluház udvarán folytatódott, ahol kellemes zenei háttér mellett babgulyás és langalló várta az emlékezés résztvevőit.